[ Pobierz całość w formacie PDF ]

táncoltak és csavarintottak. Micsoda zsebmetszQ válna belQlük!
A tömegben egészen összezavarodtam; megálltam egy árusnál,
aki nyomtatványokat árult, többek között Henrik gyilkosának,
François Ravaillacnak a kivégzésérQl készített illusztrációkat, és
egy goromba, kövér asszonyság megpróbált elnyomakodni
mellettem. Az egyik sütemény leesett, és vörös gyümölcs
fröccsent szét a kövezeten. A kövér asszony nekem esett,
dühösen szidalmazott, én pedig égQ arccal siettem tovább.
Ekkor pillantottam meg Fleurt. Nem is értem, hogy nem
vettem észre hamarabb. TQlem alig tízlábnyira állt, fejét kissé
elfordította, fürtjeit mocskos sapka fedte, és derekára a
méreténél nagyobb kötényt kötöttek. Gyermeki undor
tükrözQdött a vonásain, kezét és karját vastagon borította a halas
kordén felgyqlt mocsok. Fleur a kordé mögött állt. Ösztönösen a
nevét akartam kiáltani, oda akartam rohanni hozzá, és a
karomba akartam kapni, de az óvatosság megálljt parancsolt.
I.eMerle-re néztem, aki ismét felbukkant mellettem, és most az
arcomat fürkészte.
 Mi ez?  csúszott ki a számon.
Vállat vont.
 Látni akartad, nem?
Nyqtt ruhájú, szürke asszony állt Fleur mellett. Rajta is
kötény volt, és könyökvédQt viselt, hogy a bqzös árutól védje a
karját. Míg Qket figyeltem, egy asszony megmutatta a halat,
amelyet kiválasztott, és a szürke asszony odaadta Fleurnek,
hogy belezze ki. Fleur elfintorodott, amikor a rövid pengét a hal
hasába mélyesztette. Elképedtem, milyen ügyesen végzi a
szokatlan munkát. Kezén kötés volt, amelyet vastagon borított a
halmaradék. Korábban biztos nem volt ilyen ügyes, gondoltam.
 Az isten szerelmére, még csak ötéves! Ugyan mi célból
kényszerítik erre a munkára?
LeMerle a fejét csóválta.
 Gondolkozz. Meg kell dolgoznia az eltartásáért. Nagy a
család. Egy halásznak nem könnyq eggyel több éhes szájat
etetni.
Egy halásznak! Hát Antoine-nak mégis igaza volt.
Szemügyre vettem az asszonyt, próbáltam rájönni, hogy láttam-
e már. Talán Noirs Moustiers-be valósi, gondoltam; olyannak
látszik. Ugyanakkor származhat PornicbQl vagy akár
Fromentine-bQl, de még Le DevinrQl vagy valamelyik kisebb
szigetrQl is.
LeMerle látta, hogy az asszonyt figyelem.
 Ne törd a fejedet  jegyezte meg szárazon.  Rendesen
gondoskodnak róla.
 Hol?
 Bízz bennem.
Nem válaszoltam. Szemem már beitta lányom átalakulásának
minden apró részletét, és minden apróság tQrdöfésként ért. Arca
sápadt volt, pirossága odalett. Egyenes haját csúf sapka takarta.
Nem azt a ruhát viselte, amelyet az apátságban, hanem valami
más gyerektQl levetett holmit, egy szúrós, barna gyapjúruhát. És
az arckifejezése: mint egy anyátlan árváé.
LeMerle-hez fordultam.
 Mit kívánsz?
 Megmondtam: a hallgatásodat. A hqségedet.
 Megkapod. Esküszöm.  A hangom élesen magasba
csapott, nem tudtam uralkodni rajta.  Éjjel már megígértem.
 Éjjel nem gondoltad komolyan. Most már igen.
 Beszélni akarok vele. Vissza akarom vinni!
 Sajnos nem engedhetem meg. EgyelQre nem. Amíg meg
nem bizonyosodom, hogy nem tqnsz el a gyerekkel. 
Bizonyára látta, milyen gyilkos tekintettel nézek rá, mert
elmosolyodott.  És ha esetleg megfordulna a fejedben, közlöm
veled, hogy pontos utasításokat hagytam, amennyiben engem
valamilyen baleset érne. Nagyon pontos utasításokat.
Nagy erQfeszítésembe került közömbös pillantással
viszonoznom a tekintetét.
 Akkor legalább hadd váltsak szót vele! Csak egy pillanatra!
Kérlek, Guy!
Nehezebben sikerült, mint gondoltam. LeMerle megmondta,
ha bármi rosszat forralok, vagy olyasmit teszek, ami gyanúra ad
okot, többé nem láthatom Fleurt. De muszáj volt
megkockáztatnom. Lassan, türelmetlenségemet megfékezve
nyomakodtam elQre a tömegben a halas kordéhoz. KétfelQl egy-
egy asszony állt mellettem: az egyik ötven vörös márnát kért, a
másik receptet cserélt a halaskofával. Mögöttem újabb vásárlók
lökdösQdtek. Fleur felnézett rám, és egy másodpercig azt
hittem, nem ismer meg. Aztán felragyogott az arca.
 Pszt!  suttogtam.  Ne szólj semmit.
Fleur értetlenül bámult rám, de szerencsére bólintott.
 Figyelj rám  folytattam ugyanolyan halk hangon.  Nincs
sok idQm.
Mintha csak a kijelentésemet akarta volna megerQsíteni, a
halász felesége gyanakvó pillantást vetett rám, mielQtt
kiszolgálta volna az asszonyt, aki a márnát kérte. Magamban
némán hálát adtam ennek az asszonynak, aki ilyen szokatlan
mennyiségq halat kér.
 Elhoztad Mouche-t?  kérdezte elszontyolodott hangon
Fleur.  Azért jöttél, hogy hazavigyél?
 Még nem.  Kis arca szürke volt a bánattól, és alig bírtam
leküzdeni a vágyat, hogy a karomba kapjam.  Ide hallgass,
Fleur. Hol tartanak? Egy falusi házban? Egy szekéren? Egy
tanyán?
Fleur a halász, feleségére pillantott.
 Egy kis házban. Sok a gyerek meg a kutya.
 Átkeltetek a szigetrQl kivezetQ úton?
 Bocsánat.  Egy nagydarab asszony nyomakodott el
mellettünk, és kinyújtotta a karját egy csomag halért.
Félreléptem a sorban álló vásárlók közé: valaki bosszúsan
felkiáltott.
 Siessen, nQvér! Nekünk a családunkat kell etetnünk!
 Fleur. Figyelj rám. A szárazföldön vagy? Át kellett menni
az úton?
A nagydarab asszonyság mögött Fleur bólintott. Aztán
QrjítQen megrázta a fejét. Valaki kettQnk közé furakodott, és
megint elvesztettem a lányomat szem elQl.
 Fleur!  Már-már sírtam csalódottságomban. A nagydarab
asszony mellém nyomult, a tömeg hátulról szorított, egy halra
váró vevQ harsányan szidta azokat, akik a sorban
pletykálkodással töltik az idQt.  Édesem! Átmentetek a
kövesúton?
Egy másodpercig azt hittem, megmondja. Zavartan próbált
megfogalmazni vagy felidézni valamit, valami nyomravezetQt
adni, amibQl kideríthettem volna, hol tartják fogva. Talán a
 kövesutat nem értette? Talán csónakon vitték át a
szárazföldre?
Aztán a márnás asszony felém fordult, és tudtam, oda a
remény, hogy kiderítsem az igazságot. Rám nézett, és
elmosolyodott, kövér, vörös karján felém mutatta a kosár halat.
 Mit gondolsz, jó lesz ma vacsorára?
Antoine volt.
A hazavezetQ út nagyon keserves volt. Hátamon cipeltem a
halat, ahogy odafelé a burgonyát, és a ráhalmozott hínár
ellenére, amellyel hidegen akartuk tartani, a napon egyre
büdösebb lett. A kosár súlyos volt, halas víz csöpögött a kosár
fonatain keresztül a vállamra meg a hajamra, és sós vízzel
áztatta a ruhámat. Antoine-nak jókedve volt, és megállás nélkül
beszélt arról, hogy mit csinált a piacon, milyen pletykákat [ Pobierz caÅ‚ość w formacie PDF ]

  • zanotowane.pl
  • doc.pisz.pl
  • pdf.pisz.pl
  • oralb.xlx.pl