[ Pobierz całość w formacie PDF ]

az ember mindig kilóg a sorból.
Az átlagembereknek kell megtanulniuk, hogy elfogadjanak bennünket.
Tovább a megkezdett úton, ahogy mifelénk mondani szokták.
Ferdülj bátran!
Öreg haverod:
Aidy
Március 24. Csütörtök
Öt nap múlva indulok. Szakállt növesztek.
Kölcsönkértem a néhai nagypapa bQröndjét. Szerencsére ugyanaz a monogramja, mint az enyém.
Arnoldnak hívták.
Nagymama azt hiszi, kempingezni megyek az Ifjúsági Klubbal. Belehalna, ha megtudná az igazat.
Március 25. Péntek
Elkezdtem csomagolni. A tiszta zoknik és alsónadrágok számát illetQen bizonyos racionalizálást
kellett végrehajtanom.
Le kell szállítanom az igényeimet, és csak másnaponként váltani tisztát. A szakállam még csak
nem is serked.
Csak Könyvek 117
Március 26. Szombat
Apa utasította Courtney Elliotot, hogy ne kézbesítsen ki egyetlen sheffieldi bélyegzQjq levelet sem.
De ma reggel mégis behozott egyet a konyhába, és azt mondta:  A Brit Posta áttör, Mr. Mole,
Ebben a tekintetben olyanok vagyunk, mint az el-alameini gárdahadosztály!
Apa fecnikre szaggatta a levelet, és a szemétládába gyömöszölte.
KésQbb kiszedtem a darabokat, és összeillesztettem Qket.
& ole
& felünk& cas& tasítására, & foganatosítunk, amennyiben& Ros& ole& az Q lánya. Kívánsága,
hogy a fönt említett gyermek& Rosie Lucas.
Ügyfelünk& vérvizsgálat& eskü alatt, hogy& a közösülés idQpontja& Pauline Mole&
értesítést várunk&
Tisztelettel:
Coveney Tinker Shulman Ügyvédi Iroda
Március 27. Vasárnap
Az Qseim három órát töltöttek azzal, hogy rávegyék Rosie-t: üljön föl magától. De Q csak
leszánkázott a párnákon, és nevetett. Tudom, mit mondana, ha tudna beszélni: Ne avatkozzatok a
fejlQdésembe! Majd megcsinálom, ha itt lesz az ideje!
Rámutattam, hogy a hátizmai még nem elég erQsek, de az Qseim oda sem hallgattak. Olyasmiket
mondtak, hogy:  Rosie kivételesen fejlett.  Meg:  Te közel sem tartottál itt öt hónapos
korodban!
Kedden majd bánni fogják ezeket az éles szavakat.
Március 28. HétfQ
Egy Ian MacGregor nevq öreg amerikai pasit neveztek ki a Nemzeti Széntanács élére. Gyalázat!
Angliának épp elég könyörtelen, nyugdíjas, bürokrata hóhérja van, akik örömmel fogadnák a
lehetQséget, hogy bezárják saját hazájuk szénbányáit. Mr. Scargillnak* tökéletesen igaza van,
amikor tiltakozik, és e kérdésben teljes támogatásomat élvezi.
Becsomagoltam a pizsamámat és a köntösömet.
Holnap van a napja. Listát készítettem a létfontosságú felszerelésrQl, ruházatról stb.
görkorcsolya
borotvafelszerelés
3 pulóver
2 ing
3 nadrág
5 pár zokni
* A brit bányászszakszervezet vezetQje, az egy évig tartó bányászsztrájk irányítója
118 Csak Könyvek
gumicsizma
kQkemény, valódi proletárbakancs
fürdQpapucs
Penguin orvosi kisszótár
gyerekaszpirin
elsQsegélyláda
hálózsák
kempingforraló
gyufa
6 doboz babkonzerv
kanál
kés
narancsszín vízhatlan nadrág
4 alsónadrág
4 alsóing
napló
A túlélés kézikönyve
Robinson Crusoe
Párizsi és londoni útikalauz
villa
ecet- és olajtartó
szalvéta
zsebrádió
a kutya
Március 29. Kedd
Reggel 6h Becsomagoltam mindent, ami a listán szerepel, kivéve a kutyát.
6.05 Kicsomagoltam.
6.10 Visszacsomagoltam.
6.15 Kicsomagoltam.
6.30 Visszacsomagoltam, de nem stimmel. Nem tudom behúzni a cipzárat. Úgy döntöttem, hogy
nem viszem a görkorcsolyát.
6.33 Sem a gumicsizmát.
6.35 Sem a kempingforralót.
6.37 Behúztam a cipzárat.
6.39 Megpróbáltam felemelni a bQröndöt. Nem megy.
6.40 Kivettem a babkonzerveket.
6.44 Visszacsomagoltam.
6.45 Dühroham.
6.48 Kivettem az ecet- és olajtartót meg a szalvétát.
6.55 Kivettem a valódi proletárt. Inkább fölveszem. Tizenöt értékes percet töltöttem azzal, hogy
befqzzem.
7.10 Megnéztem a pattanásokat a fürdQszobában.
Csak Könyvek 119
7.13 EllenQriztem a bélyegeket a búcsúleveleken.
7.14 Felemeltem a bQröndöt. Nem rossz. De nem is jó.
7.15 Újracsomagoltam a bQröndöt. Csak feleannyi ruhát viszek.
7.19 Felemeltem a bQröndöt. Jobb.
7.20 Elfelejtettem a hálózsákot. Megpróbáltam begyömöszölni.
7.21 Újabb dühroham.
7.22 Végigrugdostam a bQröndöt a padlón.
7.22 perc 30 mp. Az Qseim kiordítottak a hálószobájukból. Tudni akarták, mi ez a zaj.
7.24 Teát csináltam. Az Qseim megkérdezték, mit keres a konzervnyitó a mellényem zsebében. Azt
hazudtam, hogy az elsQ óra háztartástan.
7.31 Megetettem a kutyát, megcsináltam a reggeli babapempQt.
7.36 EllenQriztem a takarékbetétkönyvem.
7.37 Kikeféltem a kutyát. Becsomagoltam a bQröndbe a holmiját: tálka, kefe, oltási igazolvány,
féreghajtó, póráz, szájkosár, 5 doboz falatka, 1 eblé.
7.42 Megpróbáltam felemelni a bQröndöt. Nem ment.
7.47 Elhatároztam, hogy itt hagyom a kutyát. Közöltem vele a hírt.
7.49 A kutya sír. Az Qseim ordítoznak vele, hogy maradjon csöndben.
7.50 Mégis úgy döntöttem, hogy viszem a kutyát.
8.00 A minimálisan szükséges holmit egy Adidas táskába csomagoltam.
8.10 A nagypapa bQröndjét a gardróbba rejtettem.
8.05 Elköszöntem Rosie-tól.
8.20 Rátettem a pórázt a kutyára.
8.21 Megvártam, míg az Qseim kidühöngik magukat.
8.25 Kiléptem a házból a kutyával.
8.30 Feladtam a búcsúleveleket.
9.00 Kivettem 50 fontot a takarékból, és észak felé vettem utamat.
Március 30. Szerda
Du. 3h Watford Gap-i szervizállomás. M1-es sztráda
Az elsQ hiba az volt, hogy a sztráda déli irányú bekötQjénél vártam a stopra.
A második az, hogy elhoztam a kutyát.
7.31 Sheffield
Egy sertésszállító kamion vett föl. Ez az én formám!
Hosszú beszélgetést folytattam a sofQrrel. Igazi csoda, mivel a motorzaj miatt egy szót sem
értettem abból, amit mondott. Jobb lesz, ha terepszínt veszek fel. Sheffield a görény Lucas
vadászterülete.
Miért nem csipkedi már magát a szakállam?
Este 9.30 Leeds
Meghallgattam a kilencórás híreket a negyedik mqsoron. Nem említették titokzatos eltqnésem. Ezt
egy csatornaparton írom.
120 Csak Könyvek
Épp az elQbb jött ide egy pasi, és megkérdezte, hogy árulom-e a kutyát. Kísértésbe estem, de
aztán nemet mondtam.
Este 11 Hazatelefonáltam, de a telefont nem kapták föl azonnal, ahogy a szökött gyerekekrQl
szóló filmekben szokás.
Közönyük újabb bizonyítéka.
Március 31. Csütörtök
Éjjel 1h A pasas, aki a kutya iránt érdeklQdött, az elQbb visszajött, és azt kérdezte, hogy magamat
árulom-e.  Nem  feleltem, és elQadtam, hogy apám a walesi rendQrfQnök.
 Akkor mit keresel itt, Leedsben a szabad ég alatt?  kérdezte erre.
Tovább hazudtam. Azt mondtam:  Apa küldött önállósági próbára. Ha végig tudom csinálni,
beírat a rendQrtiszti fQiskolára.
Miért is kellett nekem egy ilyen szemenszedett hazugságot kitalálni? Hallgathattam a vég nélküli [ Pobierz caÅ‚ość w formacie PDF ]

  • zanotowane.pl
  • doc.pisz.pl
  • pdf.pisz.pl
  • oralb.xlx.pl